San Marino a világ legrégibb, ma is fennálló köztársasága, Európa 3. legkisebb állama. Lakossága 28 400 fő. A Titano-hegy tetején és annak tövében meghúzódó kicsiny köztársaság joggal büszke múltjára. Az államot a IV. században alapították. San Marino csaknem 1700 éve ragaszkodik függetlenségéhez.

San Marino a turizmus jó néhány kedvelt nemzetközi útvonala közelében fekszik, s alig néhány kilométerre az Adriai-tenger partjának növekvő, hazánkban is kedvelt üdülőközpontjától.

San Marino területe picivel több, mint 60 négyzetkilométer. Kilenc kis települése van, nyolc kis falu és fővárosa San Marino. A főváros a 750 méter magas hely, a Monte Titano tetején helyezkedik el. Nevét egy dalmát kőfaragóról Marinoról kapta, aki a Titano-hegyen élt szent életet. Marino halála után a hegycsúcson kis keresztény közösség alakult ki és a dokumentumok tanúsága szerint gyorsan fejlődött. 1244 decemberéből származik San Marino első írásos köztársasági alkotmánya.

A mai köztársaság parlamentjének elődje az 1000-ben létrehozott népgyűlés. A századok során a környékbeli területek urai többször is megpróbálták elfoglalni az önálló állam területét. Lakói azonban a legtöbb esetben meg tudták védeni. Csak 1739-ben sikerült bevennie a várost a pápa nevében Alberoni legátusnak, de a lázadás hatására XII. Kelemen pápa 1740-ben ismét függetlennek nyilvánította az államot.

Napoléon 1797-ben felajánlotta az országnak területe bővítését, azonban az ország lakossága ezt visszautasította. San Marino függetlenségét az 1815-ös bécsi kongresszus is nyomatékosította.

Az olasz szabadságharcos, Giuseppe Garibaldi itt talált menedéket 1849-ben.
Időközben átalakult az állam politikai rendszere, a Népgyűlés helyett megalakult a Nagy Tanács, amely 60 tagból állt és áll ma is. Az államnak két államfője van, őket félévenként választja meg a nagytanács.
San Marinóban működött a világ egyik legelső demokratikusan választott kommunista kormánya 1945-től 1957-ig. San Marino az Európa Tanács tagja lett 1988-ban, de nem tagja az Európai Uniónak.